Erik monológja az alvó Christine-hez.

Egyedül vagy. Magányosan. Elveszetten.
Nem vigyáz rád senki.
Nem törődik veled senki.
Várod, hogy odajöjjön hozzád valaki, csak egy arc a tömegből, csak egy hang a morajból, és megkérdezze: mi fáj?
De nem jön senki. Hiába vársz.
Keserű leszel. Dacos. Hogy csak azért sem adod fel az Életet.
Folytatod a folytathatatlant.
Megkezded a megkezdhetetlent.
Éled az élhetetlent.
Teszed, amit jónak látsz. A társadalom kirekesztett. Már nem vonatkoznak rád az emberi normák.
Nincs jó és rossz. Csak te vagy.
Minél jobban lenéznek, te annál feljebb emelkedsz. Csak te látod a dolgokat színről színre. Csak te érted a létet és a valóságot.
Ironikus, hogy csak tőled nem kérdezzik azok, akik tudni akarják.
Lázadó gyerekek, akik kést vágnak a szüleik hátába.
Írók, akik élve halnak meg, mert csak keresnek, de nem találnak.
Zeneszerzők, akik beleőrülnek a zenébe, amit csak ők hallanak.
Emberek, akik már maguknak se merik bevallani a hazugságaikat.
Te vagy az, akit álmatlan éjjeken hallanak, kinek nevetése kísért az éjszakában, ki ott van, amikor ébrednek. Az, akit csak hallhatnak, de nem láthatnak.
Milyen szép is ez az öröm. Az édes bosszú.
Nagy kár, hogy nincs kinek elmondanod.
Bár úgyse hinnék el, csak akkor, mikor látják a kötelet a kezedben, érzik a pengét a torkukban.
Addig csak néznek rád, nevetnek rajtad. Lehet, hogy nem gúnyosan. Csak mert megnevetteted őket.
De sosem örömből. Sosem szívből.
Csak egy szolga vagy a szultán udvarában.
Élhetsz a magad által épített varázsdobozban, nézheted, hogy örülnek gyilkos játékaidnak. Láthatod, hogyan válnak állatokká, kiket elhagyott a gazda és megérzik a vér szagát.
Ölhetsz, mintha érdekelne.
Nevethetsz, mintha örülnél.
Sírhatsz, ha jónak látod.
Csak sose add önmagad. Ne vedd le az álarcot. Addig jó, amíg csak sejtik az arcod. Ha meglátják, elvesztél.
A borzadály szívből jön.
Lopj.
Csalj.
Hazudj.
De élj.
Ne tévsszen meg, ha valaki nyitott arcal, mosollyal, bókokkal jön. Ne felejtsd el, hogy nem csak te viselsz álarcot.
A tehetséged nem ér nekik semmit. Csak aranyat.
Te tudod, hogy felbecsülhetetlen. Tudod, mire képes. De játszd csak az ő játékukat. Szabályok nélkül. Megteheted. A világnak fizetnie kell, kárpótolnia a sebekért, a könnyekért. Az elvesztegetett évekért.
Ölj, gyilkolj. Tedd meg nekik ezt a szivességet. Hadd lássák egyszer a valóságot. Vedd le a kendőt a szemükről, nézzenek körül abban az útvesztőben, amiben eddig csak vakon keringtek. Amit te építettél nekik.
Úgyse mondhatják már el senkinek.
Eltűnnek a kutató tekintetek elől. Túl későn jönnek csak rá, hogy ez nem szemfényvesztés. Nem hazugság.
Mikor már kicsorbult a bűn és a pillanat éle.
De ez mind csak eszme. Emlék. Rossz emlék.
Neked nem ezt szánom.
Mert megértelek.
Nem kell többet küszködnöd a rang és a hatalom útján. Én leszek az, aki feltépi a gyökereket,  félretolja a hullákat az utadból.
Vigyázok rád. Törődök veled. Őrizlek.
Csak annyit kérek, hogy maradj itt, velem.
Hogy ne fájjon annyira a Lét.

by Phanatic